Felkapcsolták a Rockefeller Center 12 tonnás karácsonyfájának fényeit
Az idei fa 85 éves és 24 méter magas.
Az idei fa 85 éves és 24 méter magas.
A műsorvezető Chris Cuomo a zaklatási botrányba keveredett volt New York-i kormányzó, Andrew Cuomo testvére. A tévés új bizonyítékok szerint közreműködött bátyja védelmében.
New York-ban a hétvégén 625 ezer dollárt, vagyis körülbelül 204 millió forintot adott valaki a rocklegendák relikviáiból rendezett árverésen Eric Clapton gitárjáért.
Ha bűnösnek találják Andrew Cuomót, egy év börtönbüntetést is kaphat, ráadásul szexuális bűnelkövetőként fogják regisztrálni.
Huma Abedin frissen megjelenő könyvében tállal ki.
Legalább négy fajta kábítószert, főleg ópiátokat mutattak ki a szervezetében a boncolás során.
A New York-i városi tanács arra kötelezte az ételszállító cégeket, hogy kössék ki az éttermeknek, a futárok használhassák a mosdót a rendelés felvételekor.
Egyelőre nem világos, hogy ki fog felszólalni Afganisztán nevében a hétfőig tartó általános vitán.
António Guterres szerint a koronavírus-járvány és az éghajlati válság számos olyan nagy globális problémát felszínre hozott, mint a szolidaritás hiánya, az egoizmus, a korrupció és a hatalmas egyenlőtlenség.
AstraZeneca oltóanyagról született megállapodás, Szijjártó Péter szerint ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban.
Megkezdődött New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyai elleni 2001-es támadás huszadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés. Az al-Káida terrorszervezet által elkövetett merényletben 2753 ember vesztette életét, több, mint az 1941-es, Pearl Harbor elleni japán akcióban.
A miniszterelnök szerint azért dolgozunk és védjük Európa határait, hogy ilyen ne történhessen meg soha többé.
A hurrikán miatti áradásokban egyre többen veszítik életüket az Amerikai Egyesült Államokban: csak New Yorkra 50 ezer olimpiai úszómedence vizének megfelelő mennyiségű eső ömlött pár óra alatt.
A hatalmas összeg nem meglepő módon rekordnak számít a múzeum történetében.
Vasárnap indult New Yorkba a volt japán hercegnő, aki feladta uralkodói rangját, hogy hozzámehessen közrangú szerelméhez.
Megérkezett a hétvégén New Yorkba a Rockefeller Center karácsonyfája. A 12 tonnás fenyőfán december 1-jén gyújtják meg a fényeket.
Egyelőre nem derült ki, miért szánta rá magát a nő a lökésre.
New York legyőzhetetlen szelleme előtt tiszteleg Spike Lee a legújabb, és eddigi legnagyobb szabású produkciójában. A NEW YORK EPICENTRUM 9/11➔2021½ több mint 200 megszólaló emlékein és gondolatain keresztül idézi fel azokat a mélységeket, amelyeket a város a szeptember 11-ei terrortámadások, majd legújabban a koronavírus-járvány alatt megtapasztalt, és közben nem veszíti szem elől ennek a városnak az elképesztő erejét. Mert ha New York ért valamit, az az, hogy bármekkora is a veszteség és a fájdalom, az élet megy tovább.
2001. szeptember 11-én ő jelentette a biztos pontot a terrortámadás káoszában, ma már azonban nemcsak, hogy megkopott a régi dicsősége, de kínos és nevetséges figurája lett az amerikai közéletnek. Rudy Giuliani nagyon magasról zuhant nagyon mélyre, és minél szorosabban kapaszkodott Donald Trumpba, annál messzebbre került a glóriától, amely egykor körbevette. A terrortámadás évfordulóján része a számvetésnek az is, hogy Giuliani látványos bukása mit árul el az országban végbemenő mélyebb kulturális átalakulásokról.
Az al-Káidának egykor menedéket adó tálibok szinte pontosan húsz évvel a New York és Washington elleni terrortámadás után foglalták vissza Afganisztánt, ami nem is tehetné aktuálisabbá a kérdést, hogy mit tanult az USA és a világ a két évtizede történtekből.